Timelapse-videóval kíván boldog karácsonyt a kormány
A Facebookra posztolták az ország karácsonyfájáról készült felvételt – szánkók és tüntetők nélkül.
A Facebookra posztolták az ország karácsonyfájáról készült felvételt – szánkók és tüntetők nélkül.
Újra tüntettek pénteken a túlóratörvény ellen Budapesten. Először a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tartott Nemzeti Összkarácsonyi Békemenetet a Kossuth tér környékén, majd civilek, ellenzéki pártok és szakszervezetek szervezésében vonultak a tüntetők a parlamenttől a Sándor-palotáig, Áder János köztársasági elnök székhelyéhez, miután az államfő szerdán aláírta a közigazgatási bíróságok létrehozásáról szóló törvényt, csütörtökön pedig a túlóratörvényről szólót is.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság rongálás miatt ítélte el a tünetőt. A döntés nem jogerős, miután a tüntető fellebbezett.
T. Krisztián fújta össze a Kossuth téri zászlórudat. Álláspontja szerint ez politikai véleménynyilvánítás, a rendőrség szerint rongálást követett el. Az ügyész közérdekű munka kiszabását kérte.
Két rendőri tanúvallomás alapján gyanúsíthatták meg a 32 éves belga–kanadai állampolgárságú diákot azzal, hogy a múlt szerdai budapesti tüntetésen másokkal együtt megütött egy rendőrt. A férfi tagad, viszont ha elítélik, 2-8 évet kaphat.
A Központi Nyomozó Főügyészség több feljelentést is kapott az elmúlt tíz nap tüntetései után, egy esetben – a veréssel fenyegetett M. ügyében – nyomozást is indított. A TASZ szerint felesleges 2006-hoz hasonlítgatni a most történteket, mert a minimális túlkapás is megengedhetetlen.
Egy tüntető letörte egy rendőrautó tükrét, elmondása szerint az egyik eljáró rendőr megverte és veréssel fenyegette. Utóbbiról hangfelvétele is van.
Hétfőtől számítva öt napja van aláírni a túlóratörvényt a köztársasági elnöknek. A tüntetők azt kérik majd tőle: ne tegye meg.
Rongálás miatt indult ellene eljárás.
A túlóratörvény megszavazása óta eltelt napokon egy kivételével volt demonstráció, keddre is szerveztek. Ez viszont, úgy tűnik, hamar véget fog érni.
Egy CEU-n tanuló külföldi diák szolidaritásból ment ki a szerdai tüntetésre, a rendőrök egy tumultuózus jelent után emelték ki a tömegből és vitték el.
Nagyon kiakadt a Steindl Imre program igazgatója. Wachsler Tamás egy rövid Facebook-bejegyzésben írta meg, minek tartja azokat, akik szerinte megrongálták a Parlament melletti Kossuth szobrot.
A miniszterelnököt nevezték úgy, ahogy először Simicska, a 2-es metró egyik szerelvényének tábláján.
Hódmezővásárhely független polgármestere elmondta, miért nincs ott a tüntetők első sorában.
Ha nem is a megfelelő okból, de legalább valami elkezdődött, a NER-nek újra van ellenzéke. Mondjuk jó lenne, ha nem szerveznének illiberális demokráciát, balról. Vélemény.
Országszerte tüntetések voltak vasárnap, a fővárosban az MTVA előtt ezrek követelték, hogy olvassák be a demonstrálók követeléseit, több ellenzéki képviselő a közmédia épületén belül. Orbán Viktor focimeccsen volt mindeközben.
A Momentumosok vezetésével a tüntetők egy csoportja a Kunigunda útja felé indult, az MTVA székház felé.
A váci megyés püspök levelet írt a vasárnapi tüntetésre.
A vasárnapi tüntetés után az MTVA épületéhez vonultak a tüntetők, több ellenzéki képviselő bement az épületbe, szeretnék beolvasni ötpontos követelésüket. Hétfő reggel még mindig a közmédiában a politikusok, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost erővel dobták ki.